Szentegyház a szentévben

Az idei szentév lehetőséget kínál, hogy a hívek teljes búcsút nyerjenek, illetve arra is, hogy megvizsgáljuk, a 2000-es nagy jubileum óta milyen irányt vett a katolikus egyház egyik legidősebb pápájának a vezetése alatt.

A téren 25 ezer ember hallgathatja a Szentatya beszédét.
A vasárnap a budapesti Kossuth téren bemutatandó pápai szentmise lesz Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának legnagyobb eseménye. A délelőtt fél tízkor kezdődő szentmisén mindenki részt vehet előzetes regisztrálás nélkül.
A helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint a kórus már a helyén, folyamatosan telik a papi szektor, az oltár körül az utolsó próbákat végzi az asszisztencia. Megérkeztek a magyar állam képviselői is a térre. A készület jegyében a hívek rózsafüzért imádkoznak és tanúságtételek hangoznak el. Megérkeztek a magyar és vendégségbe érkezett püspökök és bíborosok is.
*
A pápai konvoj már a Pesti oldalon van, a téren sokan már a kordonok mellett sorakoznak fel, hogy minél közelebbről köszönthessék a szentatyát.
Vágvölgyi Gergely kollégánk az alábbi felvételeket készítette a várakozó hívekről: